Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az Enron-botrány – hogy csinálták?

Biztosan hallottál már az amerikai Enron társaságról, pontosabban a nevéhez köthető, túlzás nélkül a világ legnagyobb könyvelési csalásaként elhíresült ügyről, amelybe a számvitel fogalmát túlságosan kreatívan értelmező vállalaton kívül a világ akkor ötödik legnagyobb könyvvizsgáló cége, az Arthur Andersen is belebukott. (A társaságot az Enron könyvvizsgálatával kapcsolatos iratok megsemmisítésével, és ezzel az igazságszolgáltatás akadályozásával vádolták, ami önmagában is kínos volt a könyvvizsgálók számára, de bűnösnek is találták őket. Ráadásul az USA-ban érvényes szabályok szerint elítélt bűnös nem könyvvizsgálhat nyilvános – tőzsdén jegyzett – társaságokat, így a pórul járt cég nem csupán eddigi feddhetetlen hírét, de szinte minden ügyfelét elvesztette. Sőt, több mint száz magánperes eljárás is indult ellene az Enronnál és más társaságoknál végzett könyvvizsgálat kapcsán.)

A botrányt természetesen Hollywood is meglovagolta: 2003-ban az ügy egy valós szereplőjének visszaemlékezéseiből írt forgatókönyv és a Brian Dennehy által életre keltett – egyébként érthető okokból képzelet szülte – Enron-vezér története kasszasiker lett.

Az ezredfordulón 22 ezer embernek munkát adó és 101 milliárd dollár árbevételt elérő energiaipari társaság 2001-ben került be a „rossz fiúk” közé, amikor kiderült, nyereségességüket sajátosan értelmezett kreativitásuknak köszönhetik: fantáziadús könyveléssel tüntették el a cég adósságainak és veszteséges üzleteinek jelentős részét.  Az Enron 90,75 dolláros részvényárfolyama 1 dollár alá esett alig egy év alatt, végül 2004-ben fel is számolták a vállalatot. Kenneth Lay, a társaság vezérigazgatója szó szerint belehalt a botrányba mielőtt elítélhették volna.

 

Érdekesség – és okkal gondolkodtat el minket, mennyiben mehetünk biztosra egy vállalkozás megítélésében akár az oly rangos elismerések fényében is –, hogy a botrány előtt a Fortune hatszor egymás után a világ leginnovatívabb vállalatának választotta az Enront.

Valószínűleg nem járok messze az igazságtól, ha azt gondolom, szép számmal akadtak az Enron-mozi nézői közt, akik a könyvelési csalás pontos részleteiből szerettek volna okulni – elvégre profiktól tanulni nem szégyen... Természetesen azért, hogy elkerüljék azt a saját és üzleti partnereik vállalkozásában, felismerjék a jeleket (az a rossz, aki rosszra gondol, ugye).

Nos, az Enron felső vezetése az évek alatt felhalmozott negatív eredményt és a cég tényleges adataiból számított, riasztó mutatókat úgy igyekezett leplezni – jó ideig sikerrel , hogy „kreatív könyvelési technikákkal” a felvett hiteleket és a veszteséget erre a célra alapított offshore cégekbe vitte át. Ennek köszönhetően az anyacég beszámolóiban nem szerepelt olyan adat, amely felhívhatta volna a befektetők, a tőzsde figyelmét a társaság tényleges helyzetére. Ráadásul az Enron az eszközök értékelésére vonatkozó adatokat is sajátosan értelmezte: a könyveiben szereplő eszközökről később kiderült, hogy nem is léteztek, vagy ha mégis, akkor távolról sem értek annyit, mint ahogyan megjelentek a cég beszámolójában. Ez a vállalkozás eredményére is érvényes volt.

Milyen trükkökkel érték el mindezt?

Az USA-ban érvényes számviteli előírások (US GAAP) szerint minden többségi részesedést konszolidálni kell a társaság mérlegében (ez „bukta” lett volna az Enron számára). Viszont e szabály alól kivételt képeznek az olyan közkereseti társaságok, amelyekben legalább három százalék külső befektetői részesedés van. Ezeket csak a mérleg mellékletének lábjegyzeteiben kell felsorolni. Az Enron élt e lehetőséggel, és részvételével több mint 3000 egyedi célra létrehozott társaság (SPE – Special Purpose Entity) alakult, elsősorban offshore területeken.

Mire volt ez jó az Enronnak? Például – a teljesség igénye nélkül kiemelve néhány trükköt – az eszközeit apportként adta a szóban forgó társaságoknak, saját mérlegében az átadott eszközök könyv szerinti értéke feletti nyereséget mutatott ki. Adósságállománya egy részét pedig átruházta az említett cégekre, így javítva az eszközarányos hitelmutatóját.

Az Enron gyakorta maga finanszírozta a külső befektetők számára a fentebb említett három százalékos tőke-hozzájárulást. A US GAAP már említett szabályának köszönhetően ezeket a külső befektetőket és a mögöttük álló cégeket nem kellett leányvállalataiként nyilvántartania, azaz ezeket nem kellett konszolidálnia, a „suskusra” így nem derült fény a beszámoló adataiból. A US GAAP-ra épülő beszámoló lábjegyzeteiben kell tehát keresniük a kívülálló érdeklődőknek a vészjelzéseket, de ez csak az Enron bukása után vált nyilvánvalóvá. (A magyar mérlegbeszámoló kiegészítő mellékletének elvárt tartalma ugyan eltér a US GAAP, illetve az IFRS szerint készítettektől – bár ez utóbbihoz már most is közelítünk és a jövőben egyre jobban fogunk , de maga a beszámoló hazai viszonyok közt is sokat elárul a cég helyzetéről, gyenge pontjairól az értő szemnek. Erről később még lesz szó.)

Az Enron vezetői egyébként kezdetben „csak” adócsalást forgattak a fejükben és ehhez dolgozták ki a megfelelő könyvelési technikát, ez nyilván valamilyen, az adóalapot csökkentő lehetőség számviteli hátterét jelentette. Ugyanakkor a társaságtól – mint a tőzsdén jegyzett vállalkozások esetében az általában lenni szokott , a befektetők elvártak bizonyos nagyságrendű eredményt, ebből fizetett osztalékot. A cég nyilván egyébként sem kockáztatta volna, hogy az elégedetlen részvényesek kivegyék a pénzüket a „boltból”, de sajátos könyvelési módszereinek leleplezését mindenképpen meg kellett akadályoznia.

Fordult tehát a kocka, immár a milliárdos nagyságrendű nyereség kimutatása volt a cél, elrejtve a valós helyzetet, a sok-sok számjegyű veszteséget. Persze a tőzsdei híreket árgus szemekkel figyelőknek leeshetett volna a tantusz, már az Enron végső bukása előtt néhány évvel is. A cég nagyfőnökei ugyanis ekkor már tisztában voltak a társaság tényleges vagyoni, pénzügyi helyzetével – olyannyira, hogy már 2000-ben, a még csillagokban járó részvényárfolyamok mellett folyamatosan adták el a részvényeiket. A befektetőket viszont rendre vásárlásra bíztatták, a társaság részvényei árfolyamának további emelkedését ígérve.

Ahhoz, hogy megértsük, miként voltak képesek e csalók évtizedeken át a pénzügyi világ elismert szakértőit is az orruknál fogva vezetni, könyvviteli beszámolóikat elfogadtatni a tőzsdével, meg kell ismerkednünk a kettős könyvvitel lényegével, a trükközés céljaira kiforgatható sajátos szabályaival.

Folytatás: Sinka Júlia: Kamu és gyémánt. A könyvelés a cégtulajdonos szemével c. könyvében. Ízelítőül a fülszöveg:

Ideje átgondolnod a céged helyzetét, ha

- A könyvelőd felmondó levelén panamai bélyeg van.

- Meglátod, amint a tőzsdeügynököd nagy csomagokkal hagyja el a várost.

- A titkárnőd közli veled, hogy az egyes vonalon van a rendőrség, a kettesen a NAV Bűnügyi Főigazgatósága, a hármason az ATV.

- Többet keresel, mint eddig bármikor, több tartozásod van, mint eddig bármikor, és kevesebb a pénzed, mint eddig bármikor.

- Látod, amint a barátnőd, a feleséged, az ügyvéded és az ügyvéded ügyvédje együtt ebédelnek.

Nem ígérhetem, hogy megoldom minden problémádat. Azt viszont igen, hogy nem azért lesznek gondjaid, mert nem érted a céged könyvelését.

E kötet történeteken keresztül, szórakoztató formában sorra veszi az alapokat, fontosabb fogalmakat, amelyek a főkönyvi kivonat, a mérleg megértéséhez szükségesek.

Miért hallgass rám?

Azért, mert szakértőként több mint 25 éve húzok ki a „lekvárból” vállalkozásokat, olyan problémák miatt, amelyek fel sem merültek volna, ha a tulajdonosok kicsit is odafigyeltek volna a pénzügyekre.” 

És a könyv Tartalomjegyzéke:

  • Előszó helyett

  • Hogy a csodába lettél te könyvelő?

  • Érteni a könyveléshez? Nekem mi szükségem van rá?

  • Az Enron-botrány – hogy csinálták?

  • Miben segít neked a könyvelés – trükközés nélkül?

  • A „pletykás” főkönyvi kivonat

  • A céged ideális „könyökvédőse”

  • Befektessük vagy forgassuk esetleg „tapsoljuk el”?

  • Mennyit ér a cégünknek adott pénz?

  • A befektetett eszközökkel való gazdálkodás „trükkjei”

  • Mennyi az annyi: Mi lett a tőkémmel, mennyit érnek a cégem eszközei, mennyit kapnék, ha eladnám?

  • Pénz a kasszában, pénz a bankban, és még „követelődzünk” is

  • Iránytű neked: Milyen egy jó üzleti terv, mi legyen benne?

  • Enyém, tiéd, övé - a mi pénzünk és a mások pénze a cégben

  • A cégem pénze az én pénzem… vagy mégsem?

  • Könnyen jött, könnyen megy?

  • Árképzés – így számolj, ha nem akarsz csődbe menni

  • Venni vagy nem venni – ez itt a kérdés

  • Ki nyúlta le a pénzem? Nyereséges vagyok, de nincs egy fillérem sem!

  • Miről fecseg a mérleg és az eredménykimutatás?

  • Miről mesél a mérleg - alapok türelmetleneknek

  • Elszántaknak és haladóknak: Az éves beszámoló árulkodó számai

  • Nagyító alatt a vállalkozásod pénzügyi helyzete

  • A mérleg vallatása - – miről és hogyan faggassuk?

  • Szárnyalunk vagy zuhanunk?

  • Monsieur Du Pont és Mr. Altmann trükkjei

  • Ha letennéd a lantot- generációváltás, tulajdonosi exit

  • Néhány sztori bónuszként – Rothschildok,

  • Fuggerek, Onassisok: vállalkozói sikerfaktor

  • Melléklet (Néhány fontos pénzügyi fogalom, A könyvben hivatkozott jogszabályok)

     

    A kötet bolti ára 3.990,-Ft (+ postaköltség).

     

    Nálam most 3.100,-Ft + 300,-Ft postaköltség áron rendelhetsz dedikált példányt, ha írsz az info@sinkatax.hu e-mail címre. Az akció a 2018. január 19. éjfélig teljesített átutalások esetén érvényes.   

 
 

Webáruház belépés

Regisztráció Jelszókérés


Archívum

Naptár
<< Április / 2018 >>