Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Légy a piszoárban - a célkitűzés fontosságáról

 

 Kontroller- képző vállalkozóknak

Az amszterdami Schipol piszoárjai alatti csempe tisztasága vetekszik egy műtőével. Ezt a - piszoárokra általában nem jellemző - állapotot a legyeknek köszönhetik a derék hollandok.

 

Ugyanis minden piszoár belsejében van egy légy.

 

Persze nem igazi, élő légy, hanem olyan, amelyet belegravíroztak a csészébe.

 

A légy műlégy volta azonban nem von le „használati értékéből”, sőt. Remekül lehet rá célozni!

 

Így azon túl, hogy az erősebb nem képviselői számára a kisdolog egyszeriben remek mókává válik, döbbenetes mértékben csökken a mellépisilés kockázata!

 

(A „piszoárban-a-légy” kutatások szerint akár 80%-kal is...)

 

 

Ugyanis, ha egy fickó meglát egy legyet a piszoárban, akkor minden figyelmét arra irányítja, hogy sikerüljön eltalálnia, így rácéloz.

 

Ezért aminek a csészében kell landolnia, az ott is fog. Nem mellette, alatta vagy felette. Pontosan ott.

 

Amint látjuk, már kis dolgokban is nagyon fontos a helyes célmeghatározás!

 

Hogy mi köze mindehhez a kontrollereknek?

 

Nos, nem csupán az, hogy a fenti módszerrel okos hollandjaink mennyit spóroltak meg a tisztítószer és takarítási költségeken. Bár ez sem mellékes.

 

Egy vérbeli kontroller - amilyenné Te is válhatsz a saját vállalkozásodban, (arról, hogy hogyan, majd később lesz szó) – pontosan tudja, hogy a költségek lefaragása során sem lehet csak úgy vaktában tapogatózni.

 

A jó hír az, hogy minden költség(fajta) befolyásolható!

 

Nemrégiben egy vállalkozó ismerősöm azt mondta, hogy ez nem igaz, mivel vannak olyan költségek, kiadások, amelyeknek törvényi minimuma van, így például a minimálbér.

 

Nos ez igaz is - meg nem is...

Igaz, mert valóban jogszabály határozza meg a minimálbér összegét.

És nem igaz, mert a bérköltségek esetében is vannak alternatívák. Azokra gondolok persze, amelyek törvényesek...

 

A vállalkozások vezetői számára egyértelmű, hogy nagyon fontos a költségek lefaragása. Az azonban már korántsem ennyire egyszerű eldönteni, hogy hol és hogyan is kezdjük a dolgot.

 

A 2010. március 7-től induló, 12 részből álló hírlevélsorozatom „Költségcsökkentési tippek és trükkök” címmel ezekre a kérdésekre ad választ azoknak is érthető és a való életben használható formában, akik nem számviteli szakemberek És még egy fontos szempont: nem kell multinak lenned, hogy alkalmazhasd a Hírlevélben tanultakat!

 

 

A Hírlevél 12 részből áll, hetente egy részt kapnak e-mailben az előfizetők. Ugyanis e szolgáltatás előfizetéses módon működik.

 

(Mivel 12 hétről van szó, célszerű legalább egy negyedévre előfizetned!)

 

Ennek részleteiről és az előfizetés módjáról itt olvashatsz!

 

Természetesen azok, akik már rendelkeznek érvényes előfizetéssel, azok minden külön teendő nélkül megkapják a „Költségcsökkentési tippek és trükkök” sorozatot.

 

 

Ízelítőül egy tipp!

 

 

Kalács Mihály cukrász. Műhelye az üzletében van. Anyagbeszerzésre a család személygépkocsiját használja.

 

Most azonban egy - a szomszédos városban lévő - vendéglő is felkérte, hogy lássa el őket cukrászati termékekkel.

 

Ha Kalács úr elfogadja a megbízást (és miért ne fogadná el), akkor a termékei szállításáról is gondoskodnia kell. A megrendelés már túllépi a családi tragacs kereteit!

 

Mit tegyen vásároljon egy tehergépkocsit?

 

Kalács úr oszt és szoroz. Az alábbi adatok állnak rendelkezésére, az előző év adataiból kiindulva:

 

 

 

 

 

 

Tehergépkocsi bekerülési értéke

10.000.000,-Ft

Tervezett használati idő

5 év

Éves értékcsökkenés

1.600.000,-Ft

Egy kilométerre jutó üzemanyag- és fenntartási költség átlaga

39,50,-Ft

Az éves értékcsökkenés megtérüléséhez szükséges éves futásteljesítmény

40.506 km

Az eszköz maradványértéke a hasznos időtartam végén

2.000.000,-Ft

 

 

Kalács úr tudja, hogy a beruházást akkor érdemes megvalósítania, ha az megtérül, azaz jelen esetben akkor, ha a tehergépkocsi kapacitását sikerül a lehető legjobban kihasználnia.

 

Legalább az éves amortizációt ki kell termelnie a járműnek. Azaz az előző évi üzemanyagárakból számolva az egy futott kilométerre eső költségeket, legalább 40.506 km-t kell futnia a tehergépkocsinak, illetve legalább ennyi költséget fedeznie kell az elért bevételnek, illetve a termék előállítási költségén felüli nyereségnek ahhoz, hogy legalább a jármű a beszerzése megtérüljön.

 

Viszont a vendéglővel kötött szerződés szerint éves szinten a tehergépkocsi futásteljesítménye mintegy 24.000 km lesz.

 

Ez kicsivel több, mint 59%-os kapacitás-kihasználást jelent az elvárt minimumhoz képest.

 

A vendéglő megrendelése éves szinten, a sütemények előállításának közvetlen költségén túl mintegy 1.200.000,-Ft bevételt jelent.

 

Ez azt jelenti, hogy az éves amortizáció összegéből nem térül meg az üresjárat költsége, azaz 400.000,-Ft éves szinten.

 

(Ez - eltekintve itt az éves inflációtól) a jármű tervezett hasznos élettartamára vetítve már 2.000.000,-Ft üresjárati költséget jelent.)

 

Kalács úr jobban jár, ha a szállításra alvállalkozót vesz igénybe.

 

Persze az ún. beruházásgazdaságossági számítások tovább árnyalhatják a kérdést - többek közt ezekről is lesz szó a Hírlevélben.

 

 

Foglalkozunk még olyan kérdésekkel is, mint például nullbázisú költségtervezés, anyaggazdálkodás, személyi jellegű ráfordítások optimalizálása.

 

 

Ha szeretnéd megismerni azokat a lehetőségeket, amelyekkel lefaraghatod vállalkozásod költségeit, akkor katt ide!

 

 

 

 Kép

 

 

 

 

 

Nem csak csinos, könyvelni is tud!

 

Ha Te is szeretnéd megtanulni a könyvelés alapjait - például, hogy boldogulj a vállalkozásod adminisztrációjával, vagy csak azért, hogy értsed, miről beszél a könyvelőd, akkor jelentkezz a Könyvelősuliba!

 
 

Webáruház belépés

Regisztráció Jelszókérés


Archívum

Naptár
<< November / 2017 >>