Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011: EVA vagy Társasági adó?

 

2011.: EVA vagy nem EVA?

Esetleg Tao vagy SZJA?

 

Az adótörvények 2011-től hatályos módosításai csak - a jogalkotó terminológiájával élve - jogtechnikai változásokat hoztak az egyszerűsített vállalkozói adó szabályaiban.

 

Azaz 2011-ben is bruttó 25 millió forint árbevételig maradhat a vállalkozás az egyszerűsített vállalkozói adó hatálya alatt, az adó mértéke változatlanul a bruttó árbevétel 30 százaléka.

 

Az EVA mellett még iparűzési adót fizet a vállalkozás, a székhelye szerinti önkormányzat helyi adókról szóló rendeletében megállapított mérték 50 százalékát1, azaz a budapesti vállalkozások esetében ez 1 százalékot jelent. Azaz minden - az EVA alapját képező - 125 forintnyi bruttó bevételből 69 forint, illetve az ebből számított, minden 100 forint nettó árbevételből 86, 25 forint marad a vállalkozásnál.

 

Viszont jövőre kedvező változásokat találunk mind az SZJA-, mind a Tao-törvényben!

 

Azt, hogy mindezeket összevetve „hova álljanak a belgák”, azaz mit válasszanak a vállalkozások, még mindig az érintett vállalkozás költségszintje dönti el.

 

Az alábbiakban ezt a kérdést vesszük górcső alá, természetesen számításokkal körítve!

 

Vizsgálatunk alanya „A” és „B” társaság, mindkettőjük áfával növelt éves árbevétele 25 millió forint. Mindkét cégnek egy-egy biztosítási kötelezettség alá eső foglalkoztatottja (tagja) van, ezeket a minimálbér kétszeresének megfelelő járulékalappal jelentették be. „A” evás, „B” a társasági adó hatálya alá tartozik. A költségeik 50 százaléka tartalmaz levonható áfát. Az iparűzési adó alapjából levonható költségeik az árbevétel 10 százalékát teszik ki.

Hogyan járnak jobban 2011-ben, ha bruttó költségeik elérik az árbevétel

  1. 25 százalékát,

  2. 40 százalékát,

  3. 50 százalékát,

  4. 60 százalékát.

     

    A) eset

                                                                                adatok ezer forintban

    Megnevezés

    A Bt

    B Bt

    Bruttó árbevétel

    25.000

    25.000

    Fizetendő áfa

    -

    5.000

    Vállalkozás érdekében felmerült ktg.

    6.250

    5.625

    Levonható áfa

    -

    625

    Áfa fizetési kötelezettség

    -

    4.375

    EVA-fizetési kötelezettség

    7.500

    -

    Iparűzési adó

    250

    450

    Társasági adó (10%)

    -

    1.393

    Osztalékadó (16%)

    -

    2.005

    Eho (14%)

    -

    1.754

    Összes kötelezettség

    7.750

    9.977

    Nettó osztalék

    11.000

    8.773

    Adómegtakarítás az evával

    2.227

     

    B) eset

    adatok ezer forintban

    Megnevezés

    A Bt

    B Bt

    Bruttó árbevétel

    25.000

    25.000

    Fizetendő áfa

    -

    5.000

    Vállalkozás érdekében felmerült ktg.

    10.000

    9.000

    Levonható áfa

    -

    1.000

    Áfa fizetési kötelezettség

    -

    4.000

    EVA-fizetési kötelezettség

    7.500

    -

    Iparűzési adó

    250

    450

    Társasági adó (10%)

    -

    1.055

    Osztalékadó (16%)

    -

    1.519

    Eho (14%)

    -

    1.329

    Összes kötelezettség

    7.750

    8.353

    Nettó osztalék

    7.250

    6.647

    Adómegtakarítás az evával

    603

     

    C) eset

     

    adatok ezer forintban

    Megnevezés

    A Bt

    B Bt

    Bruttó árbevétel

    25.000

    25.000

    Fizetendő áfa

    -

    5.000

    Vállalkozás érdekében felmerült ktg.

    12.500

    11.250

    Levonható áfa

    -

    1.250

    Áfa fizetési kötelezettség

    -

    3.750

    EVA-fizetési kötelezettség

    7.500

    -

    Iparűzési adó

    250

    450

    Társasági adó (10%)

    -

    830

    Osztalékadó (16%)

    -

    1.195

    Eho (14%)

    -

    1.046

    Összes kötelezettség

    7.750

    7.271

    Nettó osztalék

    4.750

    5.229

    Adómegtakarítás az evával

    - 479

     

    D) eset

    adatok ezer forintban

    Megnevezés

    A Bt

    B Bt

    Bruttó árbevétel

    25.000

    25.000

    Fizetendő áfa

    -

    5.000

    Vállalkozás érdekében felmerült ktg.

    15.000

    13.500

    Levonható áfa

    -

    1.500

    Áfa fizetési kötelezettség

    -

    3.500

    EVA-fizetési kötelezettség

    7.500

    -

    Iparűzési adó

    250

    450

    Társasági adó (10%)

    -

    605

    Osztalékadó (16%)

    -

    871

    Eho (14%)

    -

    762

    Összes kötelezettség

    7.750

    6.188

    Nettó osztalék

    2.250

    3.812

    Adómegtakarítás az evával

    - 1.562

     

     

    Amint látjuk, ha a társaság költségeinek aránya eléri a bevétel 50 százalékát, az eva előnyei elvesznek.

 

Folytatás az „Adóoptimalizálás 2011” című pdf. formátumú kiadványomban.

amit innen is elérhetsz:  www.adozas.eoldal.hu/cikkek/uj_-uj_-uj_/carpe-diem---avagy-mit-tanulhatnak-2011-sikeres-vallalkozoi-mr_-keating--tol_

 
 

Webáruház belépés

Regisztráció Jelszókérés


Archívum

Naptár
<< November / 2017 >>